Rólunk

Történetünk

“Minden egy élménnyel és egy álommal kezdődött… Talán 2010-ben egy klasszikus kórus koncerten ültem Balatonbogláron az Evangélikus templomban. A koncert másfél óráját mindenki fegyelmezetten, szinte mozdulatlanul ülte végig. Az énekkar a koncert zárásaként elénekelt egy spirituálét, melyre szinte feltámadt, megélénkült a hallgatóság, életre kelt a terem, mozogni kezdtek az addig mereven ülő emberek. Akkor ott éltem át és értettem meg, hogy a gospel dalok és a spirituálék valóban el tudják érni a ma emberét.”

Így emlékezett meg Czöndör István lelkész a kórus létrehozását inspiráló élményről.

A Seven Houses Gospel Choir (Hét Ház Gospel Kórus) 2011 januárjában alakult a Balatonboglári Evangélikus Egyházközségben Czöndör István lelkész és Gáspár Sándor karnagy vezetésével. Álmodtunk az Istennel egy Kórust, mely vonzó lehet a kereső, kutató emberek számára, egy olyan nyitott és befogadó közösséget álmodtunk, mint maga a műfaj.

S valóban visszatekintve elmondhatjuk, hogy az az örömhír (gospel), amelyről énekelünk felekezeti, világnézeti vagy generációs határokat is átlép és egyesít, felold embereket Isten szeretetének közösségében.

A kórus 2013 októberében  zenekarral is kiegészült. Műsorunkon a klasszikus spirituálék mellett mai, közismert dalok is szerepelnek.

A kórus:

Bera Boglárka
Bíróné Németh Györgyi
Czár Lászlóné (Berdár Sára)
Cilike Kitti
Galambos Krisztina
Gálig-Parti Dóra
Gáspár Sándor
Hellner-Tóvári Petra
Hlavacska Györgyi
Katona Ferencné Mayer Gabriella
Klotz Péter
Konkoly Kristóf
Kovács Erika
Körmendiné Zákányi Mária
Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna
Mónus Andrea
Regina Hahnenkamm
Tarkó Péter
Torbó Árpád

A zenekar:

Gálig Péter (gitár),  Gáspár Sándor (billentyűs),  Torbó Árpád (basszusgitár), Kitti Cilike (gitár, cajon)

Karnagy:

Gáspár Sándor (billentyű, ének)

Próbák:

Próbáinkat keddenként 18.00 – 20.00 között tarjuk.

Várunk szeretettel!

Helyszín: Balatonboglár, Hétház u. 17. (Evangélikus templom)